Balatonszepezd Fekvése
A Balaton északi partján, Zánka és Révfülöp között fekszik Balatonfüredtől 24 km-re. Autóval a 71-es főúton közelíthető meg. Vasúti megállói a Székesfehérvár–Tapolca-vasútvonalonː Balatonszepezd megállóhely és Szepezdfürdő megállóhely. A település három részre tagolódik: középen van a tulajdonképpeni falu, amelyet a helyiek Balatonszepezdnek hívnak, tőle nyugatra Szepezdfürdő, keletre pedig a Viriusztelepnek nevezett nyaralótelep, amelynek 1913 és 1961 között szintén volt saját vasúti megállóhelye (1959-ig Viriustelep, utána Balatonszepezd felső néven).
Balatonszepezd Története
A község Szent István magyar király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott.
Legrégibb írásos említése 1164-ből maradt fenn, Zepuzd alakban. Eredetileg zalai várföld és királyi udvarnokföld volt. A 12. század közepén az Atyusz nemzetségnek voltak itt földjei. Katolikus templomát a 13. században építették román stílusban.[8] Ekkoriban részben királyi udvarnokok lakták a települést, akiknek a földjét IV. László király 1276-ban Rátóti Roland bánnak adományozta. A veszprémi püspökségnek és a somogyvári bencés apátságnak is voltak itt birtokai, s a 14. századtól a Rátótiak (Gyulafiak) mellett helyi nemeseknek is.
A törökök pusztításai miatt, akik 1548-ban felégették, egy időre elnéptelenedett a település. A 18. század közepén német telepesek költöztek a községbe, amelyről Vályi András 1799-ben mint Szepesd német faluról ír. Első fürdőtelepét a 19-20. század fordulóján hozta létre Virius Vince a saját birtokán, melyet később Viriustelepnek (vagy Viriusztelepnek) neveztek el.
Balatonszepezd Nevezetességei
- Római katolikus temploma a Balatonon viharba került halászok fogadalmi templomaként épült a 13. században; ez a környék egyetlen fogadalmi temploma. Első említése 1288-ból maradt fenn, amikor Szent András nevére szentelték. Ma Szent István király nevét viseli. 1774-ben már erősen romos állapotban volt. Mai formáját 1888-ban nyerte el, amikor népies barokk stílusban újjáépítették. Jelentős része azonban ma is középkori eredetű.
- Református templomát a 18. század végén építették későbarokk stílusban.
- Evangélikus templomát 1800 körül építették későbarokk stílusban.
- Szepezdfürdőn a Sebestyén-kastélyt Sebestyén Gyula néprajztudós 1906-ban építtette tudor-stílusban. Az épületet 1946-ban államosították, ezt követően hosszú ideig a várpalotai bányák üdülőjeként szolgált. Az 1990-es években egy olasz üzletember tulajdonába került, aki a fiáról Sir David kastélynak nevezte el, felújíttatta, és kastélyszállót nyitott benne. Érdekessége, hogy éttermének falán vadászjeleneteket ábrázoló freskók vannak.
- A Pogánykő székely rovásokkal teleírt homokkőszikla, amelyet az évtizedekig a településen élő Sebestyén Gyula emlékére állítottak 1963-ban.
- Virius Vince emlékoszlopát 1935-ben emelték a település keleti részén. 1988-ban felújították. Virius Vince (Topolya, 1847. július 20. – Balatonszepezd, 1918. június 19.) a falu melletti erdőterületen szőlőt telepített, és konyakgyárat hozott létre, kialakította a később Viriustelepként ismertté vált fürdőtelepet, amelyhez saját költségén hajókikötőt (1912) és vasúti megállót (1913) is létesített, ami jelentősen hozzájárult a település fürdőéletének fellendüléséhez.
- Gulyás Lajos református lelkésznek, az 1956-os forradalom utáni megtorlások áldozatának emlékoszlopa az evangélikus templom mellett áll.
- A Néprajzi Gyűjtemények Háza 2004 nyarán nyílt meg a római katolikus templom mellett.
forrás: wikipédia